Általában van egy elképzelésed arról, hogy milyen kapcsolatban szeretnél majd élni. Egy belső képed a párodról és arról, mennyire szeret majd és mennyi mindent adtok egymásnak. Aztán jön valaki akinél nagyon szeretnéd, hogy így működjön még ha mélyen tudod is, hogy nagyon sok alap dolog amit te elképzeltél nem passzol. De inkább lemondasz róluk és görcsösen ragaszkodsz ahhoz, hogy majd később úgy lesz, ahogy vártad. Majd egyszer szeret annyira, hogy Te és a kapcsolat őszintén fontos legyél neki. Ilyenkor általában jön a hideg zuhany, ami visszaránt minket a valóságba. A te világod és az övé nem lesz közös, csak egy pont volt az életedben, hogy megtanuld, sose add lejjebb annál, mint amit belül érzel és el tudd engedni, még ha fáj is. Nyilván az elengedés egy könyörtelen folyamat és közben azt gondolod, hogy sosem lesz vége. Nem találod meg azt az érzést amit szeretnél senkinél, hiszen bárkivel összesodor az élet, nem tudja azt nyújtani amihez eddig ragaszkodtál. Már kicsit lemondasz az egészről, élsz a mának és elfordítod a fejed az eddigi elképzeléseidtől. Ez egy elég harmonikus állapot hiszen minden íznek, illatnak örülsz és ajándéknak tekinted, hiszen már mindegynek tűnik. Talán itt történik valami. Valami nagyon mély belső átalakulás ahonnan már nem félsz nyitni és beengedi másokat.

Sosem hittem azoknak az írásoknak, hogy majd akkor jön valaki amikor nem számítasz rá. Elragad és megváltoztat mindent. És mégis...Elég egy érintés és tudod, hogy most valami más időszámítás kezdődik, valami új és erős, ami még jobban megváltoztat. Ami rákényszerít, hogy le tegyél minden fölösleges manírt magadról és őszintén odaállj elé és azt ad, ami vagy. Megfelelés és erőlködés nélkül. És ezt kapod te is viszonzásul. Tisztelet, szerelmet, odaadást, törődést..stb. A probléma nem egy tabu hanem egy akadály amit együtt győztök le. Őt nem hasonlítgatod semmilyen mintához amit felrajzoltál magadnak, mert ő alakítja és formálja azt. Annyit teszel csak, hogy érzel és éreztetsz.  És itt eljön újra egy pont, ami megállít. Az, hogy most már félsz elhinni, és átadni magad ennek az érzésnek. Félsz megbízni abban amit látsz és érzel. Miért félsz, ha minden rendben van és boldog vagy? Csak élvezned kéne azt ami van és te mégis rettegsz...Vajon a boldogságtól félsz és attól, hogy nem tudod mi van utána avagy, hogy ez az idill is szertefoszlik és megint csak a magad filmjét nézted? Ki érti ezt? :)