Kifejezés
Sokszor kapok olyan visszajelzést, hogy miért adom ki vagy írom le, azt ami legbelül bennem van. Azt, hogyan működöm, mit érzek, mi fáj, minek örülök, mi tesz boldoggá és hogyan élem az életem. Miért nem tartom magamban, hiszem mások visszaélhetnek azzal, hogy ismernek és egyébként is furcsa, hogy valaki elmondja mi az, amitől fél vagy szorong. Nem szokványos, hogy beszélünk az érzéseinkről, félelmeinkről, gyengeségeinkről akár vadidegeneknek is. Lehet, hogy ez az adottság, hogy meg tudom osztani magam a külvilággal, inkább átok lehet mint áldás, a külvilág szemében.
A környezetemben sok emberen látom, hogy takargat és mindent megtenne, hogy saját maga előtt se lássa a problémáit nem ám, hogy azt megossza másokkal. Főként nem tegyen ellene vagy megoldja azt. Én azt gondolom, hogy ha megismerem önmagam azzal fejlődök. Nekem is nehéz elfogadnom a hibáimat és tudatosítani, de ez hozza meg az előrelépést. Könnyebben megy minden. Tükörbe nézni, mások szemébe nézni, kihúzni magam, elismerést adni és kapni. Ám, ami ennek nagy hozadéka, hogy könnyebben kiismersz másokat, ezáltal egyszerűbb elfogadni és megérteni őket. Addig kétlem, hogy bárkire mondhatnánk, hogy ismerjük, amíg önmagunkat nem ismertük meg annyira, hogy vállalhatjuk a külvilág előtt, hogy én vagyok ez a roncs, bohóc, tehetség, álnok...stb. Nem értem miért félünk ettől annyian. Ha azt mondom, hogy figyelmetlen vagyok, nem tudok jól helyesen írni vagy bizalom problémám van, akkor majd kevésbé leszek szimpatikus? Meglehet, vállalom és hiszem, hogy ha őszintén tudunk beszélni önmagunkról, akkor természetessé válik majd, hogy tökéletlenek vagyunk és nem is akarjuk, hogy ez másképp legyen.(Kép: Szklenár András- Álarc)