Sokszor kapok olyan visszajelzést, hogy miért adom ki vagy írom le, azt ami legbelül bennem van. Azt, hogyan működöm, mit érzek, mi fáj, minek örülök, mi tesz boldoggá és hogyan élem az életem. Miért nem tartom magamban, hiszem mások visszaélhetnek azzal, hogy ismernek és egyébként is furcsa, hogy valaki elmondja mi az, amitől fél vagy szorong. Nem szokványos, hogy beszélünk az érzéseinkről, félelmeinkről, gyengeségeinkről akár vadidegeneknek is. Lehet, hogy ez az adottság, hogy meg tudom osztani magam a külvilággal, inkább átok lehet mint áldás, a külvilág szemében.

A környezetemben sok emberen látom, hogy takargat és mindent megtenne, hogy saját maga előtt se lássa a problémáit nem ám, hogy azt megossza másokkal. Főként nem tegyen ellene vagy megoldja azt. Én azt gondolom, hogy ha megismerem önmagam azzal fejlődök. Nekem is nehéz elfogadnom a hibáimat és tudatosítani, de ez hozza meg az előrelépést. Könnyebben megy minden. Tükörbe nézni, mások szemébe nézni, kihúzni magam, elismerést adni és kapni. Ám, ami ennek nagy hozadéka, hogy könnyebben kiismersz másokat, ezáltal egyszerűbb elfogadni és megérteni őket. Addig kétlem, hogy bárkire mondhatnánk, hogy ismerjük, amíg önmagunkat nem ismertük meg annyira, hogy vállalhatjuk a külvilág előtt, hogy én vagyok ez a roncs, bohóc, tehetség, álnok...stb. Nem értem miért félünk ettől annyian. Ha azt mondom, hogy figyelmetlen vagyok, nem tudok jól helyesen írni vagy bizalom problémám van, akkor majd kevésbé leszek szimpatikus? Meglehet, vállalom és hiszem, hogy ha őszintén tudunk beszélni önmagunkról, akkor természetessé válik majd, hogy tökéletlenek vagyunk és nem is akarjuk, hogy ez másképp legyen.(Kép: Szklenár András- Álarc)

Egy tükör vagyok, mind magamnak mint másoknak. Nem tudom megállítani és elnyomni azt az érzést, hogy ne adjak visszajelzést másoknak saját magukról. Persze ez az én véleményem és látásmódom róluk mégis úgy érzem, hogy meg kell osztanom őszintén azt amit látok. Saját magammal ugyanezt csinálom. Azért van erre szükségem, mert Mérlegként csak mások által működök harmonikusan. Lételemem a kapcsolódás másokkal és a visszajelzés, legyen negatív vagy pozitív. A Mérleg Napommal együtt áll egy Szaturnusz, aminek már értem a működésmódját. Pontosan arról szól, hogy a visszajelzésnek amit adok tartalmaznia kell azt az információt ami megmutatja mi az mivel fejlődni tudsz. Egy szaturnuszi hatás az kimozdít, fejlődésre kényszerít a saját erődből. Leckéztet, oktat, kereteket szab és határokat állít, így elérve a biztonságos, stabil működést. Látja a hibáid, hogy mi a gyengeséged és, hogy miben kell fejlődnöd. Sajnos vagy szerencsére nekem kijutott ebből a kettőből. Amikor őszintén beszélgetek valakivel és valójában én nem is tudok máshogy, amint látom a másikban mi az a működés ami nem előnyére válik, azonnal jön a kényszer, hogy odapakoljam elé. Pont úgy, ahogy lecsapják eléd a hentesnél a nyers húst. Nem sallangokkal cifrázva, hanem a szimpla nyers jelentésével. Sosem célom, hogy megbántsak vagy megsértsek bárkit, sőt pont azért mondom el, mert szerintem mások visszajelzéséből tanulunk. Azokéból akik őszintén figyelnek ránk. Ők azt fogják mondani ami nekünk jó és arra fognak rávilágítani ami őszintén előnyünkre válik. Az utóbbi években megtanultam kezelni ezt a jellegű közléskényszeremet és már át tudom adni úgy ezt az információt, hogy abból ne egy tükörrel arcon csapás legyen, hanem csak szép lassan emelem a tükröt és fordítom feléd, hogy lásd magad.

Mindig érzékeltem magammal kapcsolatban, hogy mindegy mi az amit csinálok fontos, hogy színek, formák, vidámság és alkotás körül forogjon. Örömmel induljak neki és valami olyan eredmény legyen a vége amire ha visszagondolok akkor jó érzés tölt el. Legyen az üvegfestés, decoupage, hímzés vagy főzés, a "létrehozni valamit" a mozgató rugó. Minden tevékenységhez kapcsolódik önmegvalósító alkotás, még ha az csak nekem okoz örömet és nem sül ki belőle semmilyen szemet gyönyörködtető remekmű. A lényege nem az, hogy a tehetséged mutogasd, hanem hogy kibontakozzon azaz érzés, ami motivál és energiát ad. Az önmegvalósítás és kreativitás kiélése. Ha asztrológiailag vizsgálom a képletem, akkor nem lepődök meg, hogy ennyire ural ez az érzés, hiszen az 5. ház felelős ezért a témáért (kreativitás, önmegvalósítás, örömforrások, művészi alkotás, játék stb.) ami nekem Énállapotokban gazdag.

Ugyancsak ide kapcsolódik egy nagyon fontos ember az életemben, aki szinte mindig támogatta ezeket az energiáimat, főként mert ő is bővelkedik benne. A különbség az, hogy neki még tehetséget is adott a kezébe a sors , hogy gyönyörűen kibontakozzon akár egy ceruza és egy papírfecni segítségével. Hozzásegítse az embereket az önmegvalósítás érzéséhez, ezzel fejlessze, kinyissa és boldogabbá tegye őket. Olyan "tanfolyamot" alkotott meg aminek a megvalósítása és minden egyes lépése is a kreatív energiákra épül. Arra fókuszál, hogy úgy tudd kiadni magad, ami neked a legkönnyebb, minden fölösleges szabály és kötöttség nélkül. Személy szerint én nagyon szeretem ezt a tanfolyamot mert nem arra épül, hogy szépet hozz létre és bizonyítsd azt, hogy van tehetséged rajzolni vagy festeni, hanem hogy elkezdjen kinyitni benned egy ajtót ami az önmegvalósítás felé visz. Nem biztos, hogy jobban érzi magát valaki attól, hogy tökéletes virágot tud rajzolni vagy festeni. Lehet, hogy csak színes pacákat kensz össze az ujjaddal, de ha annak minden mozdulata egy benned rejlő érzést visz a vászonra, attól egyik pillanatról a másikra szabad lehetsz. Köszönöm, Zsófi (Kreatív Örömnap). :)

https://www.facebook.com/zsofiasarhidai

Na az meg mi? Számomra ez egy teljesen értelmezhetetlen fogalom. Azt fel tudom dolgozni, hogy vannak információk amiket nem szeretnének mások elmondani másoknak. Meg azt is, hogy nem kell mindent mindenkinek tudnia, bár ebben elég sok belső munkám van. De próbálom magamba fordítani az érzést, hogy milyen jó lenne ha titkaim lennének és a környezetem nem tudna ezt meg azt rólam.  Egyszerűen nem természetes az érzés. Ma találkoztam valakivel akivel őszintén beszélgettünk és nem meséltem neki a blogomról. Amiatt az elvárás miatt, hogy másik biztos nem mondanák el elsőre (Mérleg megfelelési kényszer). Valahogy teljesen idegen, hogy információkat magamról ne osszak meg másokkal. Nyilván a facebook és a blog is az én világom és mint egy tökéletes Ikrek minden fontos és kevésbé fontos információt megosztok ezzel a közeggel. Számomra ez az élet. Talán sokan úgy gondolják, hogy ez magamutogatás vagy az merül fel bennük, hogy nade kinek mi köze hozzá, hogy ki vagyok én. Szerintem mindenkinek köze van ahhoz ami Én vagyok. Mert beillesztem őket a világomba és ők is engem. Egymás komplementerei vagyunk és ezért ismernünk is kell a működésünket. Nem gondolom, hogy ettől kevésbé lennék érdekes vagy nyitott könyv lennék bárki számára. Nem tudok és akarok titokzatos lenni. Egy tiszta tó szeretnék lenni, amibe ha lenézel, látod a színes élővilágot, a halakat úszkálni a maga szépségével és fantáziájával együtt.

Ahogy telik az idő, jönnek mennek melletted az emberek. Vannak akik szinte az elejétől fogva ott vannak és ott is maradnak majd az életed során. Most nézzük azokat, akikről azt hiszed, hogy fontosak és számítanak mint barát de valahogy pillanatok alatt eltűnnek. Volt köztetek valami kapocs ami összekötött. Bíztál benne és azt gondoltad, hogy ez egy őszinte barátság lehet. Megosztottad vele a problémáid és örömöd. Eljutottatok egy pillanatig amikor kapott valamit Tőled és Te is kaptál Tőle. Neked ez természetes, hiszen szeretsz adni. Ő valójában csak használta az energiád. Elvette amit szeretne, hogy ezzel emelje magát. Aztán mikor megkapott tőled mindent amire szüksége volt, akkor köddé vált. Te értetlenül állsz a dolog előtt mert önzetlenül mentél bele ebbe a kapcsolatban. Érdekel mi van vele és nyitsz felé de csak köd és homály amit kapsz, semmi más. Nyoma sincs se az őszinteségnek, se a barátságnak. llyenkor már tisztán látod a helyzetet. Ez nem volt barátság csak valami, amiből haszna volt az egyik félnek. Talán ha nem Mérleg lenne a Napjegyem akkor ezek a történések nem viselnének meg. Nem érdekelne miért tűnik el a másik és miért nem vagy számára fontos többé. Mérlegként a legfontosabb az, hogy másoknak jó és fontos legyél. Így nehéz az ilyen jellegű veszteségekkel szembe nézni, mert valójában magadat félted, hogy nem vagy elég jó. Szerencsére már egy- két gondolatmenet után felismerem, hogy ha ennyi volt hát ennyi volt. Nem volt fair? Nem volt. És? Ennyit értél valakinek és szerencsére magadnak többet érsz annál, hogy csüggedj rajta.

Ösztönlény vagyok.(KOS) Szeretem érzésből élni az életet. Megélni a pillanatokat és hagyni, hogy ösztönösen és megjátszás vagy szorongás nélkül működjenek az élet nagy dolgai. Fájjon, égessen, vérezzen, ázzon, izgasson, dühítsen, félemlítsen. Hiszek abban, hogy akkor van értelme, ha minden jön magától egyszerűen. Azt gondolom, ami görcsös vagy rossz érzést kelt, arra nincs szükségem, nem előre visz. Számomra egy barátságban, kapcsolatban, szerelemben nincs megjátszás vagy érdek. Még munkahelyen sincs. Egyáltalán nem tudom megjátszani magam és eltakarni amit gondolok vagy érzek. Azt kapod ami vagyok, meztelenül. Persze sokszor szégyenlős ez a meztelenség, hiszen nem biztos, hogy tetszik amit látsz. Főleg mivel jónak lenni mások szemében nagyon fontos számomra is. Talán Mérlegként az egyik legfontosabb de mégsem tudom elrejteni az arcom, amin ott van a projektor a gondolataimról. Nem tudom, hogy valójában ez jó-e vagy sem. Sokszor azt gondolom, hogy lehetne másképp, hiszen így nem rendelkezek azzal a tulajdonsággal, hogy ne lehessen kiismerni. Mégis azt gondolom, hogy jobb ez így nekem mert magamat is ezen a módon ismerem meg legjobban. Nincsenek kérdéseim afelől, hogy mit szeretnék. Pontosan tudom, hogy mi az. Pontosan azt szeretném ami úgy jön ahogy természetes. Nincs erőltetett keretek közé terelve vagy felszínezve egy kis álomvilággal. Enni és ízlelni azt ami előttem van. Nem cukrozom az epret és nem ízesítem a teát...ahogy magamra sem húzok cukor réteget, hogy édesebb legyek. Maximum kiköpnek. :)

Gondolkodtam és talán ismerek egy esetleges szótárat arra nyelvre, amivel meg tudom fejteni a tudatom és a testem közti kommunikációt. Ez a tánc. (Ezért a Mérleg Merkúrom tehető  felelőssé ami a mozgást spékeli meg a szépséggel és harmóniával, jobb esetben :)). Amint zenét hallok elindul bennem egy hullám és akaratlanul is mozognom kell. Olyan ez, mint valami kényszeres rángatózás vagy amikor egy lepedőt kikötsz a szélbe, ami a szél mozgására külön életre kell. Minden ütem egy apró kis fuvallat és nem tudom megakadályozni a mozgást, hiszen súlytalan vagyok. Nincs befolyásom rá csak azt érzem, amit a zene diktál. Főként gyomorból jön az érzés és árad szerteszét. Minden gondolatomat és hangulatomat ki tudom fejezni vele és még csábítani is tudok tánc közben. Olyankor igazi nő lehetek és elég egy vállforgatás, hogy meglegyen a hatás. Nem csak nő de bármilyen állat és sugallat akár szín vagy érzés...és ezt mind becsukott szemmel. Szeretnék így beszélgetni valakivel. :)

Most egy olyan bolygóállásomról fogok írni, ami mondhatni kicsit nehézkes. Fránya dolog ez a 12. házas téma. Ezt hívjuk úgy, hogy nehezített téma, amikor nem érezzük a változást valamivel kapcsolatban még akkor sem, ha rengeteg energiát fektetünk bele. Ez úgy kapcsolódik a nőiességemhez, hogy a Vénuszom sajnos ezzel a számmal van megbélyegezve. Megkaptam a Vénusz szinte összes adottságát a saját jegyében és a teremtés házában. Ez elég szerencsésnek mondható. Harmonikus külső, nőiesség, teremtő erő, mosoly...DE sajnos nem tudom megfelelően használni. Vagyis én úgy érzem, hogy ha el szeretnék érni valamit mint nő azt nem tudom megfelelően kifejezni testbeszéddel vagy gesztusokkal. Főleg női praktikákról beszélek, amivel ha tudsz játszani akkor hatalmad van egy férfi felett. Sajnos sosem tudtam használni ezt, bár lenne aki ezt megcáfolja de a belső érzéseim ezt igazolják. Szeretnék csábítani a nézésemmel, a szavaimmal vagy akár egy mozdulatommal. Én nem tudok. A mosolyom  az egyetlen természetes eszközöm amit be tudok vetni. Úgy érzem magam ilyenkor, mintha a Férfi háttal állna nekem, Én meg némán szeretném elérni, hogy megforduljon és nem érhetek hozzá. Én csapkodok és ugrálok mögötte, hátha észrevesz...amíg már ki nem fáradok a kalimpálástól. Csak állok kétségbeesetten mögötte és arra gondolok, hogy kérlek fordulj meg és add vissza a hangom. A egyetlen reakció a zavarodottság ami kijön belőlem. Nagyon kényelmetlen érzés ez, hiszen  a tudatom és a testem nem egy nyelvet beszélnek és egyenlőre nem találom a megfelelő szótárat.  

Szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy vagyok összerakva, hogy nem ragaszkodom a haraghoz és sértettséghez. Sosem értettem, hogy másoknak miért jó negatív érzésekhez ragaszkodni. Ilyenkor csak mérgezed magad. Semmi több ez csak önsajnálat és annak az erősítése, hogy TE miért is vagy szegény, kevesebb mint amennyi szeretnél lenni mások szemében. Volt mikor Én is csináltam ezt, de nagyon rég nem érdekel a sértegetés. Ha valaki megbánt vagyis megpróbál akkor az első gondolatom, hogy elgondolkodom igaza van vagy nincs. Ha igaza van, akkor ha úgy ítélem meg változtatok és elismerem, hogy nem csinálok jól valamit. Ha nincs igaza akkor jön a kérdés, hogy vajon mi baja van saját magával. Márpedig ha magával van baja, akkor miért kéne rá haragudni, haragszik ő saját magára eléggé. Azt gondolom, hogy főként a Mérlegem az amelyik így gondolkozik. Mióta Humanisztikus Asztrológiát tanulok, meg kellett értenem, hogy hiába gondolom ezt egy egészséges hozzáállásnak, vannak olyan emberek, akik teljesen másképp működnek. Számomra teljesen érthetetlenek a Skorpiók. Ha megsérted, még a rezzenés sem látszik az arcukon. Nem rezdül a szemöldökük, nem görbül a szájuk, nem remeg az arcuk. DE! Belül valami olyan mély sértettség dúl mintha a poklot élnék meg és olyan hadjáratot indítanak, hogy örülj, ha túléled lelki sérülés nélkül. Mert nem csapnak csak úgy oda, az túl evilági lenne. Inkább kivárják a megfelelő pillanatot, amikor már fogalmad sincs, hogy miről is lehet szó és rég elfeledted, hogy történhetett bármi. Ilyenkor megragadnak a megfelelő pillanatban és lecsapnak, inkább hátulról beléd döfnek, oda ahol a legjobban fáj, ezzel elégtételt szerezve sérelmükre. Egy darabig...Amit mondtál vagy tettél ellenük, az a belső zárt világukban úgy puffad mint egy hólyag és már köze sincs sokszor a valósághoz. És biztos lehetsz benne, hogy sosem feledik. Visszakapod többszörösen és még évek múltán is ugyanazt a fájdalmat érzik ha rágondolnak és a revansnak már nyoma sincs. Légy óvatos ha Skorpióval van dolgod és többszörösen válogasd meg a szavaid. :)

Az utóbbi időben, nagyjából kicsit több mint fél éve érzem, hogy az élet egyre több végletes szituáció elé állít. Ezzel csak az a baj, hogy nagyon nehezen viselem a végletességet. Szeretem a harmóniát, azt ami nem kibillent állapot. Amikor nem túl hideg vagy nem túl forró. Ez nem azt jelenti, hogy az unalmat szeretem, hanem amikor komfortos. A Mérlegem mindet megtesz ezért az érzésért, hogy ez elfogadható legyen a külvilág számára is. Mostanság nem ez jellemző. Rendszerint ki kell lépnem a komfortzónámból és olyat tennem amit egyáltalán nem szeretnék. Amiket talán régen sosem tettem volna meg vagy nem mertem volna megtenni. Inkább nem éltem volna át vagy föladtam volna. Most bármilyen nehéz is megteszem azokat a lépéseket vagy pont nem teszem meg, ezzel ellentmondok magamnak és így, belemegyek ezekbe a végletes szituációkba. Persze az én célom mindig az, hogy elfogadható legyen. De ritkán az, magam számára. Vajon miért kapom ezeket a helyzeteket? Talán, hogy jobban ismerjem magam és túl lépjek azon, hogy megfelelésből viselkedjek és tisztában legyek a képességeimmel. Bármiért is legyen, megviselnek mind fizikailag mind lelkileg de mégis biztos vagyok benne, hogy nem hiába és növelik az öntudatomat.