Az utóbbi időben, nagyjából kicsit több mint fél éve érzem, hogy az élet egyre több végletes szituáció elé állít. Ezzel csak az a baj, hogy nagyon nehezen viselem a végletességet. Szeretem a harmóniát, azt ami nem kibillent állapot. Amikor nem túl hideg vagy nem túl forró. Ez nem azt jelenti, hogy az unalmat szeretem, hanem amikor komfortos. A Mérlegem mindet megtesz ezért az érzésért, hogy ez elfogadható legyen a külvilág számára is. Mostanság nem ez jellemző. Rendszerint ki kell lépnem a komfortzónámból és olyat tennem amit egyáltalán nem szeretnék. Amiket talán régen sosem tettem volna meg vagy nem mertem volna megtenni. Inkább nem éltem volna át vagy föladtam volna. Most bármilyen nehéz is megteszem azokat a lépéseket vagy pont nem teszem meg, ezzel ellentmondok magamnak és így, belemegyek ezekbe a végletes szituációkba. Persze az én célom mindig az, hogy elfogadható legyen. De ritkán az, magam számára. Vajon miért kapom ezeket a helyzeteket? Talán, hogy jobban ismerjem magam és túl lépjek azon, hogy megfelelésből viselkedjek és tisztában legyek a képességeimmel. Bármiért is legyen, megviselnek mind fizikailag mind lelkileg de mégis biztos vagyok benne, hogy nem hiába és növelik az öntudatomat.