Furcsa, hogyan hatunk egymásra. Anélkül, hogy komolyabban megismernél valakit vagy kapcsolatba lépnél vele máris okoz egy hatást. Találkoznod sem kell vele, elég egy apró szófordulat, hogy megláss benne valamit vagy valakit. Emlékezz valami érzésre ami a múltban vagy talán egy másik életben történt veled. Tegnap rám talált valaki akivel elkezdtem beszélgetni. Nem láttam az illetőt és nem is ismertem, csak a hangját hallottam de egyre inkább olyan érzetem lett tőle, mintha valaki elkezdene fojtogatni. Mintha a szavaival szorítana és apró kis bogarak képében próbálna a bőröm alá bújni. Már a hangjától furcsa érzés fogott el, olyan csúszómászós aki szépen, lassan, mézesmázosan beszél és közben minden hanglejtésével téged akar behúzni a csapdájába. Amikor egyre inkább magával ragad egy hangulat amitől viszolyogsz és kiráz a hideg. Nem tudom ki és mi lakozott benne vagy bennem mi az, amit előhozott de amint leraktam a telefont azt éreztem, hogy még a hangjától is koszos és bűnös vagyok. Alig vártam, hogy minden lehetséges szálat eltöröljek amivel csak kapcsolatba léphet velem. Nem tett semmit csak beszélt és valójában még kedves is volt, de nálam olyan rettegést okozott, amit még nem sokan ebben az életben. Írás közben is gyomorgörcsöm lesz tőle pedig semmi okom rá. Nem tudom ezeket mással magyarázni csak azzal, hogy ő vagy az amit csinált egy olyan dimenziós ajtót nyitott ki nálam, ahova már soha többé nem akarnék belépni.